Ötödik fejezet

Na sziasztok babák!♥

Most már rendszeresebben fogom hozni a részeket ígérem! Köszönöm megint a vissza jelzéseket, nagyon jól estek!:) Most nincs más mondani valóm nagyon, remélem ez a rész is tetszeni fog, ezzel a résszel nagy fordulatot fog venni a történet!:) Jó olvasást , várom a véleményeket feltétlen!

                                                                                                                                             Puszi: Betti♥

.....................................................................................................................................

*Emily szemszöge*

Aki az SMS-t küldte nem más volt mint Hanna. Kíváncsian olvastam bele az üzenetébe.

„Em! Bocsánatot szeretnék kérni, hogy ha megbántottalak! Ha érdekel, hogy miért voltam ilyen goromba nyugodtan keress fel. Nagyon bűntudatom van. Kérlek ne haragudj. Puszi: Hanna.”

Nagyon jól esett, hogy írt. Mosolyogva eltettem a telefont. Szegény mit hihet miért nem jöttem iskolába? Hisz mindig ott vagyok, és ha beteg vagyok akkor is írok neki. El sem fogja hinni, hogy mi történt. És ma már fel sem tudom keresni, mert haza kell menjek anyu miatt. Francba. Talán elenged, ha szépen kérem.

Amilyen gyorsan csak tudtam, haza rohantam a szakadó esőben. Persze, hogy teljesen eláztam. Anya tiszta rémülten meredt rám, mikor beléptem a tiszta lakásba.

– Emily! – sikoltott. – Te jó ég! Leöntöttek egy vödör vízzel?

Összeráncoltam a homlokom. Persze elképzelhető, majd az utcán hazafelé menet jön pár barbár ember és leönt vízzel. Ez anya logikája.

– Nem anya. Csak szakad az eső – motyogtam, majd elindultam a lépcső felé.

– Szakad? – nézett ki az ablakon. – Jé, tényleg! Úgy el voltam foglalva a készülődéssel, hogy észre sem vettem! Na jól van, menj gyorsan öltözz át! Nehogy megfázz!

Úgy látszik, hogy az átkéredzkedést, átkel tegyem a ruhaváltás utánra. Mielőtt még ideérnének a vendégek, és meg nem állapítanák, hogy milyen bizarrul nézek ki. Ázott ruha, és haj amiből csöpög a víz. Perfect. Gyorsan felrohantam a lépcsőn, mivel emeletes házunk volt, én laktam fent. Amit nagyon szerettem, mivel tágas tér jutott nekem, külön fürdőszobával. És ott a saját szobám amit rendkívül imádok. Lila falak, amiket poszterek, és képek díszítettek. A fotókon a barátaim, és én szerepeltünk. A padló parkettából volt amin egy lila szőnyeg terült el. Igazság szerint a lila volt az egyik kedvenc színem és a kék. De vissza térve a szobámra. Nem volt túl sok cucc benne. Egy íróasztal, és az ágyam, egy laptop, meg egy kis hangszóró. Ja plusz a ruhásszekrényem, és egy nagy ablak, ami nagy fényt adott a szobának. A TV a nappaliban volt, ahol legtöbbször apa szokott tespedni popcornnal a kezében. De ehhez képes cérna vékony. Nem tudom, hogy csinálja, bár a családunk alapból vékony testalkatú. Hamar átöltöztem, és miközben lefelé siettem, már hallottam, hogy pár vendég megérkezett. A nappaliban voltak, ahol minden -féle édesség hevert az asztalon, és bor. Páran már azt itták. Bevetettem a kényszer mosolyom, mintha örülnék, hogy itt lehetek, és oda sétáltam anyuhoz. Most, vagy soha.

– Ó, és itt is az emlegetett leányzó! – kiáltott fel anyu, mikor észre vett. Mindenki felém fordult, én meg kínosan elmosolyodtam. Mindenki egyesével odajött kezet fogni, már azt sem tudtam hova kapkodjam a fejem.

– Anyu! – fúródtam át a tömegen, mikor végre mindenki üdvözölt. Alig fértem oda, mivel egyre többen érkeztem meg, én meg nem voltam valami felhőkarcoló. 17 éves létemre lehettem körülbelül 165 cm.

– Anya! – bújtam át valaki karja alatt, közben próbáltam nem kiverni a boros poharat a kezéből.

– Hát nem szuper lett ez a parti? – mosolygott vidáman anyu az egyik kolléganőjére, majd mikor látta, hogy én is ott állok, felém fordult. – Mondd drágám!

 – Átugorhatok gyorsan Hannához? Összekaptunk egy kicsit, és beszélnem kell vele – néztem rá könyörgően.

– Nem drágám, most nem mehetsz, milyen illetlenség lenne! Hisz vendégek vannak itt!

– Csak egy kicsit, amúgy is már mindenki látott, nem én vagyok a középpontja a partinak!

– Azt mondtam, hogy nem és kész. Vita lezárva. Menj fel a szobádba, és tanulj.

De utálom mikor ilyen. Dühösen elindultam fel a szobámba, ahol végre csend és nyugalom volt. Felkel menjek facebookra, hogy megírjam Hannának, hogy nem tudok átmenni. Gyorsan előkaptam a telómat, de nem volt Net. Mi van? Anya kinyomta a wifit! Ezt nem hiszem el! Mindig ezt csinálja, ha berág rám! Aj, most azt fogja hinni Hanna, hogy haragszom rá. Muszáj elmennem hozzá! Kivételesen, most kikel szökjek úgy, hogy ne vegye észre anyu. Könnyű dolgom lesz, hisz sokan vannak. Gyorsan felkaptam egy esernyőt, majd lesiettem a lépcsőn. Megkerestem a szememmel anyut. Épp egy férfivel csevegett. Háttal állt nekem. Tökéletes! Lehajtott fejjel kisiettem a nappaliból, és kiléptem a házból. Az eső még mindig szakadt, szóval használnom kellett az ernyőt. Gyors léptekkel elindultam Hannáékhoz. Nagyon megörült nekem, mikor odaértem hozzájuk.

– Emily!!!!! – ugrott a nyakamba boldogan.

– Szia – mosolyogtam rá.

– Gyere be – invitált be a házba. – Azt hittem már el sem jössz.

– Tudod, anya kicsit feltartott – magyaráztam, miközben felindultunk a szobájába. – Így is el kellett lógjak otthonról.

– Komolyan? Nem kellett volna!

– Nem lényeges – legyintettem. – Anyukád nincs itthon? Tesód?

– Anyu bevásárolni ment, tesóm meg bent zenét hallgat. Tudod a szokásos.

Eléggé fáradtnak, és kialvatlanak tűnt. Aggódó arccal nézett rám.

– Miért nem jöttél ma suliba?

Na, és most jön a kínos rész. Fogalmam sincs, hogy milyen kifogással állhatnék elő, de azt hiszem neki nem kéne hazudjak. Eléggé sok ideje ismer, és azt hiszem észre venné, ha nem mondanék igazat. Nagy levegőt vettem, majd félve ránéztem.

– Drewval voltam – nyögtem ki nagy nehezen.

Barátnőm szeme kétszeresére tágult.

– Hogy mondod? Te? Drewval??

Nem feleltem. Pár másodperces csönd után nagy nevetésben tört ki.

– Ez nem vicces! – mérgelődtem. – Kényszerített!

Ezen a mondatomon még hangosabban kezdett el röhögni.

– Kényszerített?? – hahotázott.

Dühösen elkezdtem neki ecsetelni a történteket. Azt, hogy eldobott a suliba, és hogy beakadt az öv, a suli újságosok, a tánc óra stb. Azt is megemlítettem neki, hogy mikor hozzám ért Drew, teljesen elvörösödtem.

– Komolyan? – vágott gondolkodó arcot. – Tetszik neked Drew?

– Tessék? – háborodtam fel. – Szó sincs róla, csak nem számítottam arra, hogy így letapiz!

– Em, ez nem számít tapizásnak – vigyorgott rám.

– De! Már te is kezded? – kapkodtam levegő után.

– Nem kezdek semmit, de Drew csak segített a lépésben.

Farkasszemet néztem Hannával, de végül ráhagytam. Akkor is tapizás volt és kész. Nem értem miért védi hirtelen ennyire Drewt. Ő is tudja, hogy utálni való egy gyerek. És még egoista is.

– Tetszik neked – csóválta meg a fejét nevetve. – Vannak csodák.

Azt hittem ott ütöm le. Nagyon szeretem Hannát, de mikor ilyeneket tud össze zagyválni, akkor ki tudok akadni.

– Hanna, kérlek ha tetszene nem tagadnám – forgattam a szemem.

– De Drew esetében más – szedett elő egy gumi cukrot, és azt kezdte el nyammogni.

– Igen, mert ő nem érdekel. Mert egy bunkó pöcs. És beképzelt.

– És szép szemű, jó képű – tette hozzá Hanna.

– Veled mindig őszinte vagyok. Elmondanám hidd el, de az, hogy tetsszen az lehetetlen.

– Jól van – dobott nekem egy gumi macit. – Egyél.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Végre abbahagyta. Néha sok hülyeség tud rájönni. Megettem a gumi macit amit rám dobott. Hmm milyen adakozó. Kaptam az ötvenből egyet.

– Tényleg, mit szerettél volna mondani? – jutott eszembe amiért igazából ide jöttem.

Jókedve azonnal el is szállt. Elkezdett mellettem fészkelődni, majd végül, neki kezdett.

– Apa és anya elváltak – nyelt nehezen. – Tudom, hogy nem együtt éltek, mert apu külföldön dolgozik, de akkor is nagyon fáj.

Alig hittem a fülemnek. Most már megértem, hogy miért volt a napokban ilyen ingerült. Én meg rá sem kérdeztem. Rémes vagyok!

– Igen, gondolom, de miért nem szóltál? – néztem rá szomorúan.

– Nem akartalak ezzel terhelni – harapott bele ajkába, hogy vissza fogja a sírást. Szemei megteltek könnyekkel.

– Tudod, hogy sosem terhelsz – karoltam át, majd megöleltem.

– Tudom, de Emily annyira félek – potyogtak a könnyei. – Mi van ha már soha többé nem láthatom aput?

– Látni fogod! Hisz szeret téged!

– Biztos?

– Egész biztos.

– Akkor jó – fújta ki az orrát. – Köszönöm Em! Te vagy a legjobb barátnő!

– Bármikor számíthatsz rám.

***

Nagy lelkizések után, hazaindultam. Nem figyeltük sajnos az időt szóval számíthatok arra, hogy anya üvöltve fogad. De jó...

Félve nyitottam ki a bejárati ajtót. Reménykedtem, hogy nem vette észre, hogy eltűntem, de ma sajnos nem rám ütött a szerencse. Anya ahogy betettem a lábam a lakásba, lekevert egy nagy pofont, ami olyan gyorsan ért, hogy a lendülettől le zuhantam a földre.

– Nem megmondtam, hogy nem mehetsz el?! – kiabált dühösen. – Szégyent hoztál rám!

Az ütés helyét fogtam az arcomon szótlanul, miközben próbáltam vissza fogni a sírást.

– Takarodj fel a szobádba most! Ezt holnap lerendezzük!

Semmi kedvem nem volt egy percnél sem tovább itthon maradni. Felpattantam, és azzal a lendülettel kifordultam a házból. Hallottam ahogy utánam üvölt, de nem érdekelt. Rohanni kezdtem, ahogy a lábam bírta. Ilyenkor annyira elegem van mindenből. Könnyeim megeredtek, és erős sírógörcs jött rám. Nem hiszem el, hogy soha nem tud megérteni. Szomorúan sétáltam a sötét utcán. A szemközti házból kihallatszott a dübörgő zene, gondolom buli lehetett. Elkeseredettségemben gondolkozás nélkül bementem. A látvány undorító volt. Majdnem minden sarokban smárolt egy csaj és egy srác. A táncparketton pedig a részegségtől szinte dülöngtek az emberek. Elsétáltam a pultig, majd kértem egy erős italt, amit fel is hajtottam azonnal. Nem sok telt el, mire érezni kezdtem a hatását. Sosem rúgtam be még, de hát mindent el kell kezdeni. Dülöngélve kisétáltam a házból, közben éreztem pár kanos srác pillantását rajtam. Az utcákon már alig járt ember, de én már nagyon úgy éreztem, hogy ott dőlök ki. Befordultam az egyik legközelebb álló házhoz, majd lefeküdtem a fűre. Sosem éreztem magam még ennyire csövesnek. Nagyot sóhajtottam, majd éreztem ahogy elnyom az álom...

***

Nem tudom, hogy mikor ébredhettem fel, de éreztem, hogy még nem múlt el az ital hatása. Még mindig olyan jó kedvem volt, nem éreztem semmi keserűséget. Ezek szerint nem sokat aludhattam. Viszont az is feltűnt, hogy egy házban vagyok egy kanapén. Lassan felültem, és kisétáltam a konyhába. Egy elég ismerős alak járkált egy szál gatyában. Csoszogásomra azonnal megfordult. Drew volt az. Hmm most ő is megteszi. Szórakozni akarok! Elegem van az életből!

– Szóval felébredtél? – vigyorgott rám perverzen, és végig mért. – Látom, még mindig be vagy baszva egy kicsit.

Lassan oda tántorogtam hozzá, majd ráestem, mivel alig bírtam egyensúlyba tartani magam. Átkaroltam a nyakát, majd elkezdtem puszilgatni az említett helyen.

– Hm nagyon jó illatod van – motyogtam a fülébe.

– Hát cica neked nem nagyon – kuncogott. – Bűzlesz az alkoholtól.

Eltolt magától, majd kisétált a konyhából.

– Hova mész? Várj meg! – siettem utána, amennyire tudtam.

– Jézusom, így még idegesítőbb vagy mint józanul – huppant le a kanapéra, és bekapcsolta a Tv-t.

Beleültem az ölébe, majd belenéztem mogyoróbarna szemeibe. Látszott rajta, hogy jót szórakozik rajtam. Felvonta egyik szemöldökét, közben perverzen vigyorgott.

– Veszel nekem egy faszlámát? Tudod olyan csillámosat – nevettem, és bevetettem a boci nézésem.- Láttam egyet az udvaron.

– Én is – nézett rám nevetve. – Pont itt ül az ölembe.

– De ha én faszláma vagyok akkor te is – piszkálgattam a haját.

– A jobb példányból – vigyorgott. – Nézd ezt a testet.

Lenéztem a hasára, majd végig simítottam a kezemet a kockáin, mire felsóhajtott.

– Csókolj meg – suttogtam, és közelebb hajoltam hozzá.

– Valahogy jobban tetszik mikor be vagy rúgva – vigyorodott el kajánul, és közelebb húzott magához.

Pár mili választott el attól, hogy megcsókoljon, mikor egy középkorú nő sietett le a lépcsőn.

– Drew! – kiáltott fel dühösen, majd lehámozott az említett személyről.- Azt mondtam, hogy vigyázz rá, nem azt, hogy essél neki!

– Nyugi anya nem volt semmi – forgatta a szemét. – Amúgy is ő támadott le. Bár nem is csodálom... Ellenállhatatlan vagyok.

– De ez a lány be van rúgva, azt sem tudja mit csinál! Felelősség teljesnek kéne lenned!

– Mondom, hogy nem történt semmi!

Amíg ők nagyban veszekedtek, felsétáltam az emeletre. Három szoba volt, valamelyikbe benyitottam.  Nagyon fáradtnak éreztem magam, ezért levetődtem a francia ágyra, és pár perc múlva megint álomba merültem.

***

Reggel fájó fejjel keltem. Az ital hatása már kiment a szervezetemből, de nagyon másnaposnak éreztem magam. A legidegesítőbb, hogy semmire nem emlékszek. Csak annyira, hogy ittam. És utána kiesett minden. Tényleg hol vagyok most? Körül néztem. Ez tuti nem az én szobám. Lassan felkeltem, majd kisétáltam a szobából. Lent a földszinten két ember sustorgott. Gyorsan lesiettem. Mikor megpillantottam Drewt, azt hittem ott fordulok fel. Azonnal észrevett, én meg elindultam gyors léptekkel az ajtó felé, de ő gyorsabb volt, és elkapta a karom.

– Eressz el – sziszegtem. – Nem tudom, hogy kerültem ide, de most azonnal távozok.

– Azt hiszem sokkal kedvesebb voltál mikor nem voltál józan – vigyorgott pajzánul.

Csak most pörgött le előttem, hogy mit tehetett velem, hogy nem voltam magamnál. Te jó ég...

– Mondd azt, hogy nem történt semmi tegnap – motyogtam ijedten.

Megvonta a vállát mosolyogva.

– Kis vadóc voltál – vigyorgott. – Nem is tudtam, hogy van ilyen oldalad is.

– Ugye mi nem... – nyeltem nagyot.

– Szeretkeztünk? – fejezte be a mondatom. Meglepett a szóhasználata.

Bólintottam.

– Ki tudja mik lettek volna, ha nem szól közbe anya.

– Mit csináltam??

– Azt akartad, hogy megcsókoljalak.

– Fúj – fintorogtam.

– Tegnap nem így gondoltad. Azt is mondtad, hogy jó illatom van. Bár nem tagadom, igaz is.

Na jó eddig bírtam a társaságát. A lényeg, hogy nem történt semmi, és megnyugodhatok. Tegnap nem tudom, hogy mi volt velem, de nem szoktam csak így berúgni. Anya nagyon felhúzott. Ah tényleg, mit kapok én ha most haza megyek. Te jó ég. Inkább elmegyek mama régi házához. Tudniillik, hogy mama már jó pár éve meghalt, és az a ház jó pár éve lakatlanul áll ott. Azt hiszem, jobb lesz ha inkább oda megyek.

– Szia Drew – köszöntem el, majd kiindultam a házból, át az udvaron.

– Szia Em – köszönt vissza. – Vissza várunk!

Azt hittem, most fordulok vissza, és felpofozom, de hallottam, ahogy nevetve visszamegy a házba, és becsapja az ajtót. Szóval késő. Nagy levegőt vettem, és elindultam mama házához. Egy puszta közepén van a lakása, ami tanya szerű. Bár két emeletes, de akkor is. Régen nagyon sokat jártunk oda anyuval, mikor még élt a mami. Nagyon szép ház volt. Jó bő fél órás séta után megérkeztem. Jó volt ennyi év után újra látni. Kinyitottam az ajtót, ami nagyot nyikorgott. Hát igen elég régi már. Azonnal szembe találtam magam az emeleti lépcsővel, de először a földszinten szerettem volna szétnézni, ezért ott kezdtem el a „túrámat”. Az előszoba szerűség azonnal a konyhába vezetett. Alig volt már benne valami mama halála után, de a konyhapult, és a konyhaszekrény azért még ott állt porosan. És az aszalt se hagyjuk ki. Nem volt semmi érdekes sem, de azért vissza idézte a régi emlékeket. Ezen a szinten már csak egy nappali volt szóval felindultam a lépcsőn. Azonnal mama szobájába vettem az irányt. A falai még mindig nem koptak el, szép sárgák voltak. Az ágya még mindig ott állt, a ruhásszekrényével együtt. Könnyes szemekkel kinyitottam a szekrényt, és kivettem a benne lévő pár ruhát, ami itt maradt. Mindig is csodáltam mamát, mert mindig olyan fitt volt, és boldog. Sosem panaszkodott, mindig pozitívan állt hozzá mindenhez. Ő volt, és lesz is mindig az egyik nagy példaképem. Nagy ruha nézés közepette, megakadt a szemem egy dobozon a szekrény sarkában, azzal a felirattal, hogy: „Nyisd ki”. Eleget tettem az utasításnak, és belenéztem a dobozba. Egy kis napló volt benne. Kíváncsian kivettem. Látszott rajta, hogy nagyon régi már, és használt. A lapjai is már sárgák voltak. Kinyitottam, és megpillantottam mama írását. Sok-sok írását. Nem is tudtam, hogy naplót vezetett... A napló elejére lapoztam, mire kiesett egy kis lapocska belőle. Felvettem és elkezdtem olvasni:

„Drága unokám, Emily!

Tudtam, hogy vissza fogsz nézni hozzám. Azért is hagytam itt ezt a kincset neked. Igen lehet, hogy nem tudod, hogy miről beszélek épp, de engedd hadd magyarázzam meg. Ez a napló egy kincs amit a kezedbe tartasz. Nem egy átlagos napló. Ebben az életem olyan titkos részei vannak leírva, amit csak én tudtam és a férjem. Most már te is tudni fogsz róla. Érzem, hogy már a halálomon vagyok, és úgy gondoltam itt az ideje ezt megosszam veled. Van a dobozban még egy nyaklánc is. Ezt én viseltem, tudod minden nap rajtam volt. Kérdezted is még kicsiként, hogy miért van rajtam mindig, mire csak annyit válaszoltam, hogy „Fontos nekem ez a nyaklánc.” Ez így is van, de nem is tudod, hogy mennyire. Emily, drágám, nem tudod, hogy milyen erő lakozik ebben a nyakláncban, és benned. És ahogy bennem is lakozott. Lehet, hogy nem fogod nagyon érteni, de egy idővel megfogod. Egy szóval te vagy a soros utánam. Te vagy a kiválasztott. Hadd fejtsem ki: Az országot veszély fenyegeti. Van egy úgynevezett drága kő, ami segítette az országot, hogy a rend és a béke, az élet rendje meglegyen. De pár évvel ezelőtt, ezt a drága követ ellopták. Azóta kiderítették, hogy ki, de rajtad a sor, hogy vissza szerezd. Nincs sok időd. Tudom, hogy kell neked majd segítség. Több üzenetet is elrejtettem, de nem a házban. Különböző helyeken. Ezek majd segíteni fognak. Tudom, nem mondtam sokat, de a többi üzenetben, meg fogod tudni, mi is ez a kő, és mit jelent az országnak. Egyelőre ennyit mondhatok. Apropó a nyakláncot hordanod kell mert ez véd meg. Ha az ellenség a közelben van vörösen fog világítani, és izzani. Emily! Ez halálosan komoly! Az ellenség keress téged! El akarnak fogni! Tudják kivagy, Tudják, hogy veszélyt jelentesz nekik. Légy óvatos! Puszi: Mama.”