Ötödik fejezet

Na sziasztok babák!♥

Most már rendszeresebben fogom hozni a részeket ígérem! Köszönöm megint a vissza jelzéseket, nagyon jól estek!:) Most nincs más mondani valóm nagyon, remélem ez a rész is tetszeni fog, ezzel a résszel nagy fordulatot fog venni a történet!:) Jó olvasást , várom a véleményeket feltétlen!

                                                                                                                                             Puszi: Betti♥

.....................................................................................................................................

*Emily szemszöge*

Aki az SMS-t küldte nem más volt mint Hanna. Kíváncsian olvastam bele az üzenetébe.

„Em! Bocsánatot szeretnék kérni, hogy ha megbántottalak! Ha érdekel, hogy miért voltam ilyen goromba nyugodtan keress fel. Nagyon bűntudatom van. Kérlek ne haragudj. Puszi: Hanna.”

Nagyon jól esett, hogy írt. Mosolyogva eltettem a telefont. Szegény mit hihet miért nem jöttem iskolába? Hisz mindig ott vagyok, és ha beteg vagyok akkor is írok neki. El sem fogja hinni, hogy mi történt. És ma már fel sem tudom keresni, mert haza kell menjek anyu miatt. Francba. Talán elenged, ha szépen kérem.

Amilyen gyorsan csak tudtam, haza rohantam a szakadó esőben. Persze, hogy teljesen eláztam. Anya tiszta rémülten meredt rám, mikor beléptem a tiszta lakásba.

– Emily! – sikoltott. – Te jó ég! Leöntöttek egy vödör vízzel?

Összeráncoltam a homlokom. Persze elképzelhető, majd az utcán hazafelé menet jön pár barbár ember és leönt vízzel. Ez anya logikája.

– Nem anya. Csak szakad az eső – motyogtam, majd elindultam a lépcső felé.

– Szakad? – nézett ki az ablakon. – Jé, tényleg! Úgy el voltam foglalva a készülődéssel, hogy észre sem vettem! Na jól van, menj gyorsan öltözz át! Nehogy megfázz!

Úgy látszik, hogy az átkéredzkedést, átkel tegyem a ruhaváltás utánra. Mielőtt még ideérnének a vendégek, és meg nem állapítanák, hogy milyen bizarrul nézek ki. Ázott ruha, és haj amiből csöpög a víz. Perfect. Gyorsan felrohantam a lépcsőn, mivel emeletes házunk volt, én laktam fent. Amit nagyon szerettem, mivel tágas tér jutott nekem, külön fürdőszobával. És ott a saját szobám amit rendkívül imádok. Lila falak, amiket poszterek, és képek díszítettek. A fotókon a barátaim, és én szerepeltünk. A padló parkettából volt amin egy lila szőnyeg terült el. Igazság szerint a lila volt az egyik kedvenc színem és a kék. De vissza térve a szobámra. Nem volt túl sok cucc benne. Egy íróasztal, és az ágyam, egy laptop, meg egy kis hangszóró. Ja plusz a ruhásszekrényem, és egy nagy ablak, ami nagy fényt adott a szobának. A TV a nappaliban volt, ahol legtöbbször apa szokott tespedni popcornnal a kezében. De ehhez képes cérna vékony. Nem tudom, hogy csinálja, bár a családunk alapból vékony testalkatú. Hamar átöltöztem, és miközben lefelé siettem, már hallottam, hogy pár vendég megérkezett. A nappaliban voltak, ahol minden -féle édesség hevert az asztalon, és bor. Páran már azt itták. Bevetettem a kényszer mosolyom, mintha örülnék, hogy itt lehetek, és oda sétáltam anyuhoz. Most, vagy soha.

– Ó, és itt is az emlegetett leányzó! – kiáltott fel anyu, mikor észre vett. Mindenki felém fordult, én meg kínosan elmosolyodtam. Mindenki egyesével odajött kezet fogni, már azt sem tudtam hova kapkodjam a fejem.

– Anyu! – fúródtam át a tömegen, mikor végre mindenki üdvözölt. Alig fértem oda, mivel egyre többen érkeztem meg, én meg nem voltam valami felhőkarcoló. 17 éves létemre lehettem körülbelül 165 cm.

– Anya! – bújtam át valaki karja alatt, közben próbáltam nem kiverni a boros poharat a kezéből.

– Hát nem szuper lett ez a parti? – mosolygott vidáman anyu az egyik kolléganőjére, majd mikor látta, hogy én is ott állok, felém fordult. – Mondd drágám!

 – Átugorhatok gyorsan Hannához? Összekaptunk egy kicsit, és beszélnem kell vele – néztem rá könyörgően.

– Nem drágám, most nem mehetsz, milyen illetlenség lenne! Hisz vendégek vannak itt!

– Csak egy kicsit, amúgy is már mindenki látott, nem én vagyok a középpontja a partinak!

– Azt mondtam, hogy nem és kész. Vita lezárva. Menj fel a szobádba, és tanulj.

De utálom mikor ilyen. Dühösen elindultam fel a szobámba, ahol végre csend és nyugalom volt. Felkel menjek facebookra, hogy megírjam Hannának, hogy nem tudok átmenni. Gyorsan előkaptam a telómat, de nem volt Net. Mi van? Anya kinyomta a wifit! Ezt nem hiszem el! Mindig ezt csinálja, ha berág rám! Aj, most azt fogja hinni Hanna, hogy haragszom rá. Muszáj elmennem hozzá! Kivételesen, most kikel szökjek úgy, hogy ne vegye észre anyu. Könnyű dolgom lesz, hisz sokan vannak. Gyorsan felkaptam egy esernyőt, majd lesiettem a lépcsőn. Megkerestem a szememmel anyut. Épp egy férfivel csevegett. Háttal állt nekem. Tökéletes! Lehajtott fejjel kisiettem a nappaliból, és kiléptem a házból. Az eső még mindig szakadt, szóval használnom kellett az ernyőt. Gyors léptekkel elindultam Hannáékhoz. Nagyon megörült nekem, mikor odaértem hozzájuk.

– Emily!!!!! – ugrott a nyakamba boldogan.

– Szia – mosolyogtam rá.

– Gyere be – invitált be a házba. – Azt hittem már el sem jössz.

– Tudod, anya kicsit feltartott – magyaráztam, miközben felindultunk a szobájába. – Így is el kellett lógjak otthonról.

– Komolyan? Nem kellett volna!

– Nem lényeges – legyintettem. – Anyukád nincs itthon? Tesód?

– Anyu bevásárolni ment, tesóm meg bent zenét hallgat. Tudod a szokásos.

Eléggé fáradtnak, és kialvatlanak tűnt. Aggódó arccal nézett rám.

– Miért nem jöttél ma suliba?

Na, és most jön a kínos rész. Fogalmam sincs, hogy milyen kifogással állhatnék elő, de azt hiszem neki nem kéne hazudjak. Eléggé sok ideje ismer, és azt hiszem észre venné, ha nem mondanék igazat. Nagy levegőt vettem, majd félve ránéztem.

– Drewval voltam – nyögtem ki nagy nehezen.

Barátnőm szeme kétszeresére tágult.

– Hogy mondod? Te? Drewval??

Nem feleltem. Pár másodperces csönd után nagy nevetésben tört ki.

– Ez nem vicces! – mérgelődtem. – Kényszerített!

Ezen a mondatomon még hangosabban kezdett el röhögni.

– Kényszerített?? – hahotázott.

Dühösen elkezdtem neki ecsetelni a történteket. Azt, hogy eldobott a suliba, és hogy beakadt az öv, a suli újságosok, a tánc óra stb. Azt is megemlítettem neki, hogy mikor hozzám ért Drew, teljesen elvörösödtem.

– Komolyan? – vágott gondolkodó arcot. – Tetszik neked Drew?

– Tessék? – háborodtam fel. – Szó sincs róla, csak nem számítottam arra, hogy így letapiz!

– Em, ez nem számít tapizásnak – vigyorgott rám.

– De! Már te is kezded? – kapkodtam levegő után.

– Nem kezdek semmit, de Drew csak segített a lépésben.

Farkasszemet néztem Hannával, de végül ráhagytam. Akkor is tapizás volt és kész. Nem értem miért védi hirtelen ennyire Drewt. Ő is tudja, hogy utálni való egy gyerek. És még egoista is.

– Tetszik neked – csóválta meg a fejét nevetve. – Vannak csodák.

Azt hittem ott ütöm le. Nagyon szeretem Hannát, de mikor ilyeneket tud össze zagyválni, akkor ki tudok akadni.

– Hanna, kérlek ha tetszene nem tagadnám – forgattam a szemem.

– De Drew esetében más – szedett elő egy gumi cukrot, és azt kezdte el nyammogni.

– Igen, mert ő nem érdekel. Mert egy bunkó pöcs. És beképzelt.

– És szép szemű, jó képű – tette hozzá Hanna.

– Veled mindig őszinte vagyok. Elmondanám hidd el, de az, hogy tetsszen az lehetetlen.

– Jól van – dobott nekem egy gumi macit. – Egyél.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Végre abbahagyta. Néha sok hülyeség tud rájönni. Megettem a gumi macit amit rám dobott. Hmm milyen adakozó. Kaptam az ötvenből egyet.

– Tényleg, mit szerettél volna mondani? – jutott eszembe amiért igazából ide jöttem.

Jókedve azonnal el is szállt. Elkezdett mellettem fészkelődni, majd végül, neki kezdett.

– Apa és anya elváltak – nyelt nehezen. – Tudom, hogy nem együtt éltek, mert apu külföldön dolgozik, de akkor is nagyon fáj.

Alig hittem a fülemnek. Most már megértem, hogy miért volt a napokban ilyen ingerült. Én meg rá sem kérdeztem. Rémes vagyok!

– Igen, gondolom, de miért nem szóltál? – néztem rá szomorúan.

– Nem akartalak ezzel terhelni – harapott bele ajkába, hogy vissza fogja a sírást. Szemei megteltek könnyekkel.

– Tudod, hogy sosem terhelsz – karoltam át, majd megöleltem.

– Tudom, de Emily annyira félek – potyogtak a könnyei. – Mi van ha már soha többé nem láthatom aput?

– Látni fogod! Hisz szeret téged!

– Biztos?

– Egész biztos.

– Akkor jó – fújta ki az orrát. – Köszönöm Em! Te vagy a legjobb barátnő!

– Bármikor számíthatsz rám.

***

Nagy lelkizések után, hazaindultam. Nem figyeltük sajnos az időt szóval számíthatok arra, hogy anya üvöltve fogad. De jó...

Félve nyitottam ki a bejárati ajtót. Reménykedtem, hogy nem vette észre, hogy eltűntem, de ma sajnos nem rám ütött a szerencse. Anya ahogy betettem a lábam a lakásba, lekevert egy nagy pofont, ami olyan gyorsan ért, hogy a lendülettől le zuhantam a földre.

– Nem megmondtam, hogy nem mehetsz el?! – kiabált dühösen. – Szégyent hoztál rám!

Az ütés helyét fogtam az arcomon szótlanul, miközben próbáltam vissza fogni a sírást.

– Takarodj fel a szobádba most! Ezt holnap lerendezzük!

Semmi kedvem nem volt egy percnél sem tovább itthon maradni. Felpattantam, és azzal a lendülettel kifordultam a házból. Hallottam ahogy utánam üvölt, de nem érdekelt. Rohanni kezdtem, ahogy a lábam bírta. Ilyenkor annyira elegem van mindenből. Könnyeim megeredtek, és erős sírógörcs jött rám. Nem hiszem el, hogy soha nem tud megérteni. Szomorúan sétáltam a sötét utcán. A szemközti házból kihallatszott a dübörgő zene, gondolom buli lehetett. Elkeseredettségemben gondolkozás nélkül bementem. A látvány undorító volt. Majdnem minden sarokban smárolt egy csaj és egy srác. A táncparketton pedig a részegségtől szinte dülöngtek az emberek. Elsétáltam a pultig, majd kértem egy erős italt, amit fel is hajtottam azonnal. Nem sok telt el, mire érezni kezdtem a hatását. Sosem rúgtam be még, de hát mindent el kell kezdeni. Dülöngélve kisétáltam a házból, közben éreztem pár kanos srác pillantását rajtam. Az utcákon már alig járt ember, de én már nagyon úgy éreztem, hogy ott dőlök ki. Befordultam az egyik legközelebb álló házhoz, majd lefeküdtem a fűre. Sosem éreztem magam még ennyire csövesnek. Nagyot sóhajtottam, majd éreztem ahogy elnyom az álom...

***

Nem tudom, hogy mikor ébredhettem fel, de éreztem, hogy még nem múlt el az ital hatása. Még mindig olyan jó kedvem volt, nem éreztem semmi keserűséget. Ezek szerint nem sokat aludhattam. Viszont az is feltűnt, hogy egy házban vagyok egy kanapén. Lassan felültem, és kisétáltam a konyhába. Egy elég ismerős alak járkált egy szál gatyában. Csoszogásomra azonnal megfordult. Drew volt az. Hmm most ő is megteszi. Szórakozni akarok! Elegem van az életből!

– Szóval felébredtél? – vigyorgott rám perverzen, és végig mért. – Látom, még mindig be vagy baszva egy kicsit.

Lassan oda tántorogtam hozzá, majd ráestem, mivel alig bírtam egyensúlyba tartani magam. Átkaroltam a nyakát, majd elkezdtem puszilgatni az említett helyen.

– Hm nagyon jó illatod van – motyogtam a fülébe.

– Hát cica neked nem nagyon – kuncogott. – Bűzlesz az alkoholtól.

Eltolt magától, majd kisétált a konyhából.

– Hova mész? Várj meg! – siettem utána, amennyire tudtam.

– Jézusom, így még idegesítőbb vagy mint józanul – huppant le a kanapéra, és bekapcsolta a Tv-t.

Beleültem az ölébe, majd belenéztem mogyoróbarna szemeibe. Látszott rajta, hogy jót szórakozik rajtam. Felvonta egyik szemöldökét, közben perverzen vigyorgott.

– Veszel nekem egy faszlámát? Tudod olyan csillámosat – nevettem, és bevetettem a boci nézésem.- Láttam egyet az udvaron.

– Én is – nézett rám nevetve. – Pont itt ül az ölembe.

– De ha én faszláma vagyok akkor te is – piszkálgattam a haját.

– A jobb példányból – vigyorgott. – Nézd ezt a testet.

Lenéztem a hasára, majd végig simítottam a kezemet a kockáin, mire felsóhajtott.

– Csókolj meg – suttogtam, és közelebb hajoltam hozzá.

– Valahogy jobban tetszik mikor be vagy rúgva – vigyorodott el kajánul, és közelebb húzott magához.

Pár mili választott el attól, hogy megcsókoljon, mikor egy középkorú nő sietett le a lépcsőn.

– Drew! – kiáltott fel dühösen, majd lehámozott az említett személyről.- Azt mondtam, hogy vigyázz rá, nem azt, hogy essél neki!

– Nyugi anya nem volt semmi – forgatta a szemét. – Amúgy is ő támadott le. Bár nem is csodálom... Ellenállhatatlan vagyok.

– De ez a lány be van rúgva, azt sem tudja mit csinál! Felelősség teljesnek kéne lenned!

– Mondom, hogy nem történt semmi!

Amíg ők nagyban veszekedtek, felsétáltam az emeletre. Három szoba volt, valamelyikbe benyitottam.  Nagyon fáradtnak éreztem magam, ezért levetődtem a francia ágyra, és pár perc múlva megint álomba merültem.

***

Reggel fájó fejjel keltem. Az ital hatása már kiment a szervezetemből, de nagyon másnaposnak éreztem magam. A legidegesítőbb, hogy semmire nem emlékszek. Csak annyira, hogy ittam. És utána kiesett minden. Tényleg hol vagyok most? Körül néztem. Ez tuti nem az én szobám. Lassan felkeltem, majd kisétáltam a szobából. Lent a földszinten két ember sustorgott. Gyorsan lesiettem. Mikor megpillantottam Drewt, azt hittem ott fordulok fel. Azonnal észrevett, én meg elindultam gyors léptekkel az ajtó felé, de ő gyorsabb volt, és elkapta a karom.

– Eressz el – sziszegtem. – Nem tudom, hogy kerültem ide, de most azonnal távozok.

– Azt hiszem sokkal kedvesebb voltál mikor nem voltál józan – vigyorgott pajzánul.

Csak most pörgött le előttem, hogy mit tehetett velem, hogy nem voltam magamnál. Te jó ég...

– Mondd azt, hogy nem történt semmi tegnap – motyogtam ijedten.

Megvonta a vállát mosolyogva.

– Kis vadóc voltál – vigyorgott. – Nem is tudtam, hogy van ilyen oldalad is.

– Ugye mi nem... – nyeltem nagyot.

– Szeretkeztünk? – fejezte be a mondatom. Meglepett a szóhasználata.

Bólintottam.

– Ki tudja mik lettek volna, ha nem szól közbe anya.

– Mit csináltam??

– Azt akartad, hogy megcsókoljalak.

– Fúj – fintorogtam.

– Tegnap nem így gondoltad. Azt is mondtad, hogy jó illatom van. Bár nem tagadom, igaz is.

Na jó eddig bírtam a társaságát. A lényeg, hogy nem történt semmi, és megnyugodhatok. Tegnap nem tudom, hogy mi volt velem, de nem szoktam csak így berúgni. Anya nagyon felhúzott. Ah tényleg, mit kapok én ha most haza megyek. Te jó ég. Inkább elmegyek mama régi házához. Tudniillik, hogy mama már jó pár éve meghalt, és az a ház jó pár éve lakatlanul áll ott. Azt hiszem, jobb lesz ha inkább oda megyek.

– Szia Drew – köszöntem el, majd kiindultam a házból, át az udvaron.

– Szia Em – köszönt vissza. – Vissza várunk!

Azt hittem, most fordulok vissza, és felpofozom, de hallottam, ahogy nevetve visszamegy a házba, és becsapja az ajtót. Szóval késő. Nagy levegőt vettem, és elindultam mama házához. Egy puszta közepén van a lakása, ami tanya szerű. Bár két emeletes, de akkor is. Régen nagyon sokat jártunk oda anyuval, mikor még élt a mami. Nagyon szép ház volt. Jó bő fél órás séta után megérkeztem. Jó volt ennyi év után újra látni. Kinyitottam az ajtót, ami nagyot nyikorgott. Hát igen elég régi már. Azonnal szembe találtam magam az emeleti lépcsővel, de először a földszinten szerettem volna szétnézni, ezért ott kezdtem el a „túrámat”. Az előszoba szerűség azonnal a konyhába vezetett. Alig volt már benne valami mama halála után, de a konyhapult, és a konyhaszekrény azért még ott állt porosan. És az aszalt se hagyjuk ki. Nem volt semmi érdekes sem, de azért vissza idézte a régi emlékeket. Ezen a szinten már csak egy nappali volt szóval felindultam a lépcsőn. Azonnal mama szobájába vettem az irányt. A falai még mindig nem koptak el, szép sárgák voltak. Az ágya még mindig ott állt, a ruhásszekrényével együtt. Könnyes szemekkel kinyitottam a szekrényt, és kivettem a benne lévő pár ruhát, ami itt maradt. Mindig is csodáltam mamát, mert mindig olyan fitt volt, és boldog. Sosem panaszkodott, mindig pozitívan állt hozzá mindenhez. Ő volt, és lesz is mindig az egyik nagy példaképem. Nagy ruha nézés közepette, megakadt a szemem egy dobozon a szekrény sarkában, azzal a felirattal, hogy: „Nyisd ki”. Eleget tettem az utasításnak, és belenéztem a dobozba. Egy kis napló volt benne. Kíváncsian kivettem. Látszott rajta, hogy nagyon régi már, és használt. A lapjai is már sárgák voltak. Kinyitottam, és megpillantottam mama írását. Sok-sok írását. Nem is tudtam, hogy naplót vezetett... A napló elejére lapoztam, mire kiesett egy kis lapocska belőle. Felvettem és elkezdtem olvasni:

„Drága unokám, Emily!

Tudtam, hogy vissza fogsz nézni hozzám. Azért is hagytam itt ezt a kincset neked. Igen lehet, hogy nem tudod, hogy miről beszélek épp, de engedd hadd magyarázzam meg. Ez a napló egy kincs amit a kezedbe tartasz. Nem egy átlagos napló. Ebben az életem olyan titkos részei vannak leírva, amit csak én tudtam és a férjem. Most már te is tudni fogsz róla. Érzem, hogy már a halálomon vagyok, és úgy gondoltam itt az ideje ezt megosszam veled. Van a dobozban még egy nyaklánc is. Ezt én viseltem, tudod minden nap rajtam volt. Kérdezted is még kicsiként, hogy miért van rajtam mindig, mire csak annyit válaszoltam, hogy „Fontos nekem ez a nyaklánc.” Ez így is van, de nem is tudod, hogy mennyire. Emily, drágám, nem tudod, hogy milyen erő lakozik ebben a nyakláncban, és benned. És ahogy bennem is lakozott. Lehet, hogy nem fogod nagyon érteni, de egy idővel megfogod. Egy szóval te vagy a soros utánam. Te vagy a kiválasztott. Hadd fejtsem ki: Az országot veszély fenyegeti. Van egy úgynevezett drága kő, ami segítette az országot, hogy a rend és a béke, az élet rendje meglegyen. De pár évvel ezelőtt, ezt a drága követ ellopták. Azóta kiderítették, hogy ki, de rajtad a sor, hogy vissza szerezd. Nincs sok időd. Tudom, hogy kell neked majd segítség. Több üzenetet is elrejtettem, de nem a házban. Különböző helyeken. Ezek majd segíteni fognak. Tudom, nem mondtam sokat, de a többi üzenetben, meg fogod tudni, mi is ez a kő, és mit jelent az országnak. Egyelőre ennyit mondhatok. Apropó a nyakláncot hordanod kell mert ez véd meg. Ha az ellenség a közelben van vörösen fog világítani, és izzani. Emily! Ez halálosan komoly! Az ellenség keress téged! El akarnak fogni! Tudják kivagy, Tudják, hogy veszélyt jelentesz nekik. Légy óvatos! Puszi: Mama.”

Negyedik fejezet

Sziasztok bogárkáim!☺ ♥

Tudom sokat késtem, amiért szégyellem is magam. Csak tudjátok most vizsgáztam, és hát nagyon felkellet készülni. De ezzel a résszel is próbáltam sietni!:) A következőt is megpróbálom minél hamarabb hozni!♥ Ja, és köszönöm a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok!♥ Remélem ez a rész is tetszeni fog, várom a véleményeiteket!♥ Puszi: Betti♥☺

..............................................................................................................................................

*Emily szemszöge*

– Igen? – szóltam a telefonba kíváncsian. Nem ismertem a szám tulajdonosát, fogalmam sem volt, hogy ki hívhat.

A vonal másik oldalából az illető megköszörülte a torkát, majd vonakodva megszólalt:

– Helló. Drew vagyok – morogta nem túl barátságosan.

Ereimben „megfagyott” a vér. Alig hittem a fülemnek. Mit akar ez tőlem? Jó bő fél perc után döbbentem rá, hogy meg kéne szólaljak, mert a végén leteszi. Bár, nem sajnálnám.

– Most mi van meghaltál? – „kedveskedett” Drew, majd unottan felsóhajtott. – Itt vagy?

– Igen itt. De ha így folytatod nem sokáig – flegmáztam én is.

– Bocs. Haladjunk. Szóval gondolom, most az a kérdés merült fel benned, hogy mi a fenéért hívtalak fel bla, bla, bla. Ezen essünk is túl. Szóval, a lényegre: Sajnálom, hogy olyan goromba voltam, jövő órára várlak, és akk kezdjük tiszta lappal. Ok?

Alig hittem a fülemnek. Drew bocsánatot kér? Wow. Történnek csodák.

– Rend.... Rendben – dadogtam, még mindig a döbbenettől.

– Jól van, azért el ne ájulj – motyogta, majd egy „szevasz” köszönéssel kilépett a vonalból. Oké, visszavonom. Egy köcsög.

Biztos vagyok benne, hogy nem magától keresett fel. Szerintem valaki rákényszerítette. Magától tuti nem lenne ilyen figyelmes. Gondolatmenetemből halk kopogtatás zavart meg, majd hamarosan ki is nyílt az ajtóm, és anyu lépett be rajta.

– Emily, holnap siess haza, jönnek vendégek, és szeretném ha itt lennél.

– Milyen vendégek? – ráncoltam a homlokom.

– Munkatársaim – mosolygott rám. – Holnap táncról siess haza. Kíváncsiak rád.

– Okés – bólintottam nem túl nagy lelkesedéssel. Nagyon nem szeretem, mikor be kell mutatkozzak felnőtteknek, mert ilyenkor biztos, hogy valamilyen hülye kérdéssel bombáznak le. Mint például, hogy „Hogy megy a suli?” vagy „Hogy állsz a fiúkkal?”. És még sorolhatnám. Na ezektől kapok frászt. Anyu megérezte, hogy mire gondolok, mivel oda sétált hozzám, és megölelt.

– Tudom kicsim, hogy ezt nem szereted, de hamar túl esel rajta. Na, de most menj fürödj, le és feküdj le aludni. Késő van már.

Mosolyogva bólintottam, majd el indultam tusolni. Nem tököltem, gyors voltam, majd mikor végeztem bebújtam az ágyba. Még egy kicsit dumáltam a barátnőimmel facebookon, de végül álomra hajtottam a fejem.

***

Reggel szokásomhoz hívően rohantam a buszra, hogy le ne késsem. Valahogy mindig sikerül ügyesen elhúznom az időmet, pedig nem kellene. Mind egy. Sikeresen kiértem a buszmegállóba, de amilyen szerencsétlen voltam, pont előttem csukta be az ajtót. Idegesen az órámra pillantottam, ami 7:40-et mutatott. Na ez nagyszerű megint ügyesen el fogok késni. Mérgesen elindultam sétálva, mikor rám dudált egy autós. Felvont szemöldökkel megálltam, mire lehúzta az ablakot. Behunytam a szemem. Drew ült a kormány mögött. Mindig a legjobbkor tud előbukkanni..

– Mi az cica lekésted a buszt? – nevetett gúnyosan. Kicsi kellett csak, hogy behúzzak neki. Nem feleltem, hanem tovább indultam. De ő nem tágított, beindította a motort, és lassan követni kezdett, közben pedig nyomta az idegesítő szövegét.

– Na nincs jó kedved? – vigyorgott, közben megigazította a vissza pillantó tükröt. – Elvitte a kandúr a nyelvedet?

– Fogd már be… – morogtam, és nagyobb sebességre kapcsoltam.

Nem nagyon foglalkozott azzal, hogy az agyamra megy. Jól szórakoztatta a dolog. Lazán kilógatta a kezét az ablakon, közben az utat, vagy engem figyelt.

– Eldobjalak? – kérdezte, közben meg megállt egy piros lámpa miatt.

– Mi ez a hirtelen figyelmesség? – álltam meg én is. Igazából nem érdekelne, de most így is késésben voltam, szóval jól jönne, ha elvinne engem is a suliba.
– Hát nem is tudom. Jó fej vagyok – kacsintott rám.

Megforgattam a szemem. Közben a lámpa zöldre váltott, Drew pedig beindította újra a motort.

– Inkább beképzelt – vágtam vissza.

– Most döntsd el, hogy beszállsz- e, mert indulnom kéne – nézett rám sietősen.

Kicsit még makacskodtam, de a mérges embereket látva, akik Drew kocsija mögött várakoztak, úgy döntöttem inkább beszállok. Gyorsan bepattantam, Drew meg rátaposott a gázra és tovább mentünk.

– Sokáig tartott – forgatta a szemét Drew, miközben az övvel bénáztam. Nem akart bekapcsolódni.

– Nem bízok olyan emberekben mint amilyen te vagy – morogtam, és közben egyre idegesebben küzdöttem az övvel.

– Amilyen én? Nem is ismersz, honnan tudnád milyen vagyok? – nevetett értetlenül, majd az övért nyúlt amivel szenvedtem. – Add ide, segítek, ha már ilyen béna vagy.

– Te az utat figyeld! – rivalltam rá, és ellöktem a kezét.

– Jól van, nyugodj már meg! – túrt bele a hajába idegesen, majd lefordult a kocsival az egyik kereszteződésnél.

Nagy küszködések után végre sikerült bekapcsolnom az övet. Az autó abban a pillanatban állt meg, én meg értetlenül néztem ki az ablakon. A suli előtt voltunk.

– Ez komoly? – nevettem fel kínomban. Ügyesen sikerült bekapcsolnom az övet a fuvar végére. Tapsot nekem.

Drew kuncogva kihúzta a kulcsot az autóból, majd kiszállt. Körbe sétálta az autót, és kinyitotta az ajtót nekem. Milyen udvarias lett. Rá sem ismerek.

Próbáltam kikapcsolni az övet, de valahogy nem akart engedelmeskedni. Ezt nem hiszem el.

– Még ma kiszállsz? – támaszkodott az ajtónak.

Na vissza tért a flegma stílusa. Szuper.

– Próbálkozom – rángattam az övet reménytelenül.

Drew sóhajtva behajolt, és megpróbált kiszabadítani, de meglepettségére nem sikerült.

– Mi a szar… – morgott majd elkezdte rángatni jobban.

– Még, hogy én vagyok a béna. – motyogtam, mire mérgesen rám nézett.

– Emily, egyszer az életben végre segíthetnél, ahelyett hogy mindig belém kötsz.

– Én? Te vagy velem mindig flegma!

– Mert mindig…

– Ne is kezd el nem érdekel! – vágtam a szavába. – Van nálad egy bicska?

Drew szeme kétszeresére tágult.

– Megőrültél?! Biztos, hogy nem vágod el!

– Van jobb ötleted?!

Idegesen beleharapott alsó ajkába, majd járkálni kezdett.

– Drew 8:00! Haladjunk már! – néztem ijedten az órára.

– Tudom! – kiabált mérgesen. – Em nincs nálam bicska.

Most az egyszer elnézem neki, hogy le Em-ezett, mert most van nagyobb bajom is ennél.

– Kellett nekem ebbe a hülye kocsiba beszállnom! – fogtam fáradtan a homlokom.

– Jaj ne… – motyogta Drew. Kijelentésére azonnal felkaptam a fejem, és a suli irányába meredtem. Az iskola újságosok közeledtek. Mivel Drew annyira híres ebben az iskolában, hogy szinte mindig a nyomában járnak, bármit tesz vagy csinál. Eléggé bizar...

– Nagyszerű – sóhajtottam.

– Oké, Emily elkel tűnnünk! – gyors becsapta az ajtót, és beugrott mellém a kocsiba.

– Megőrültél?! Drew nekem iskolába kell menjek!

– Van jobb ötleted? – indította be a motort. – Te sem akarsz a címlap elejére kerülni igaz?

– Nem lóghatok a suliból! Anyuék teljesen kiakadnának!

 – Jó akkor kiraklak, és majd téged támadnak le – nézett rám gúnyosan. – Menj csak nyugodtan. Már ha tudsz.

Forrtam a dühtől. Tétovázva néztem Drewra, majd a közeledő suli újságosok felé. Nagy levegőt vettem, és hátra dőltem az ülésben.

– Na? – meredt rám kérdően.

– Menjünk... – morogtam.

Drew elmosolyodott, majd rátaposott a gázra, és kifordultunk a parkolóból.

– Éreztem, hogy így fogsz dönteni – vigyorgott.

– Meddig kell veled furikázzak? – hagytam figyelmen kívül az előző mondatát.

– Hmm... Azt hiszem ezt a fél napot most velem fogod eltölteni – harapott bele alsó ajkába, közben egy huncut vigyor terült szét  szája szélén.

Kijelentésére azonnal felkaptam a fejem.

– Hogy mi? Nem erről volt szó! Amúgy is miért akarsz te egyáltalán velem időt tölteni?

– Hogy rájöjj, hogy nem vagyok olyan rossz ember, mint aminek te állítasz.

– Attól, hogy elrángatsz magaddal, a véleményem nem fog megváltozni rólad.

– Szerintem, ha megismernél bírnál. Mint az összes többi csaj.

– Biztos, hogy nem. Nem vagyok olyan mint a többi pláza majom.

– Azt mondod? – vigyorgott rám hitetlenül.

– Pff látszik, hogy nem ismersz – fontam össze  karjaimat, mellem alatt.

– Hát eddig egy hisztis picsának ismertelek meg.

– Egyáltalán nem vagyok hisztis! Csak akit nem bírok azzal nem kötelességem kedveskedni.

Drew mosolyogva megcsóválta a fejét.

– Te sem ismersz engem – felelte, közben lefordult egy forgalmasabb útra. – Mert ha ismernél bírnál.

– Miből vagy te ebben olyan biztos? – vontam fel a szemöldököm.

– Mert engem mindenki szeret – vont vállat mosolyogva.

– Chh egó.

Ezzel lezárult a kisebb vitánk. Csöndben folytatódott az út további része. Bárhova is visz. Nem hiszem el, hogy hogy lehet valaki ennyire egoista. Annyira gáz. Soha nem fogom megkedvelni, de majd úgyis rájön. Jó, lehet, hogy nem ismerem, de nem is szeretném megismerni. Van jobb dolgom is annál. És az, hogy most elrángatott akárhova magával, ezért még fizetni fog. Először is, miatta lógok először a suliból, azt sem tudom, hogy mivel magyarázzam ki magam. Jó megértem, hogy nem akar címlapsztorit, de valahogy meg lehetett volna oldani ez biztos. Nem értem a menők életét.

 – Mond, pontosan hova is megyünk? – törtem meg a csendet.

– Gondoltam ha már így együtt ragadtunk … – kezdte, és közben perverzen rám vigyorgott.

Istenem, csak ne arra gondoljon….

– Elmehetnénk egy kicsit nézelődni a városba – fejezte be végül, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.

– Hova?

– Az legyen meglepi – kacsintott rám.

– Hűha... – morogtam. – Tőled nem kell semmi meglepi.

Drew megcsóválta a fejét, majd egy piros lámpa miatt lefékezett. Kihasználva az alkalmat felém fordult.

– Miért vagy ilyen ellenséges?

– Nem vagyok ellenséges! – háborodtam fel. – Csak éppen miattad nem tudtam bemenni az iskolába! Te meg tiszta lazán veszed ezt az egészet, de nekem ehhez nincs kedvem!

– Em... -vágott volna közbe, de nem engedtem.

– Nem Em a nevem hanem Emily!!! És lehet, hogy neked ezt nem veszik komolyan, de képzeld engem nagyon le fognak cseszni ha ezt megtudják!

– Jól van nyugi már – vett egy nagy levegőt. – Hazaviszlek. Hol laksz?

– Megőrültél?! Mit szólnának, ha hazaállítanék ilyenkor?!

Komolyan olyan hülyeségeket tud össze hordani... Biztos, hogy nem megyek tovább vele. Inkább vissza megyek az iskolába.

– Miért kötsz belém mindig? – túrt bele a hajába idegesen.

– Én nem kötök!

– De most is azt csinálod! Tagadod, hogy belém kötsz mikor tényleg belém kötsz!

– Nem igaz!

– Most is!

Tiszta ideg voltam. Gyorsan az övem kapcsolójához nyúltam, mikor eszembe jutott, hogy beszorult, ezért ki sem tudok szállni. Na ez nagyszerű.

– Csak, hadd szálljak ki – sóhajtottam, majd elkezdtem turkálni, hátha találok valamit, amivel elvághatom az övet. Csak egy kis ollót találtam, ami pont jól jött.

– Nézni sem bírom – motyogta Drew, miközben vágtam az övet.

– Ennyire szíveden viseled az autódat? – nevettem. – Amúgy is ez csak egy öv.

– Te ezt úgysem érted – morogta, majd félre állt az útról.

Pont akkora sikerült elvágnom az övet is. Megkönnyebbülten vissza raktam a helyére az ollót, majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Vagyis ki akartam szállni, de Drew megfogta a karomat.

– Mi van? – vontam fel a szemöldököm.

– Sajnálom – nézett mélyen a szemembe. Csak most vettem észre, hogy milyen szép mogyoróbarna szemei vannak... Mind egy nem érdekes. Engem nem fog a hülye tekintetével elbűvölni. Gyűlölöm és kész.

– Vettem, ezzel végeztünk?- feleltem ridegen.

Látszott rajta, hogy nem erre a válaszra számított, mert egy kicsit döbbent fejet vágott.

– Öhm asszem – motyogta.

– Oké. Kösz a fuvart.

Gyorsan kipattantam az autóból, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Drew rátaposott a gázra, majd tovább hajtott. Sétálgattam még egy kicsit, de végül nem mentem vissza az iskolába. Csak faggatóznának, hogy miért nem mentem be a többi órára. Most ez nekem nem hiányzik. Táncóráig elvoltam a városban, majd elindultam a tánc stúdióba. Már a lányok ott voltak az öltözőben, mikor én is megérkeztem. Éppen Drewról beszélgettek.

– Nagyon cuki – kuncogott Jessie.

– És helyes – vigyorgott Sarah.

– Sziasztok – dobtam le a cuccom az egyik székre. Mindenki egyszerre fordult felém.

– Szia csajszi!– ugrált oda hozzám Sziszi, és megölelt. – Jól eltűntél múlt órán!

– Tudom – mosolyogtam rá. – Ne haragudjatok.

– De mi történt? – jött oda Lucy is.

Jaj, de „szeretem” mikor így faggatóznak. Gyorsan beleittam az üvegembe, ezzel is próbáltam időt nyerni. Muszáj valamit kitalálnom.

– Öhm… Nem éreztem jól magam – feleltem, miközben elindultunk ki az öltözőből a terembe, ahol Drew már a zenéket állította. Mindenki csillogó szemekkel figyelte a fiút, kivéve engem. Én csak undorral bámultam, ahogy fekete nadrágjában, és fehér pólójában mászkált össze-vissza. Túl sokáig nézhettem, mivel azon kaptam magam, hogy ő is engem figyel. Gyorsan elkaptam a tekintetem, majd ledobtam a törölközőmet, és a vizemet az egyik sarokhoz.

– Jól van lányok! – fordult felénk, mikor beállította a zenét. – Álljatok a helyetekre, és kezdjük el az órát. Ma megtanuljuk a shufflin lépéseket.

Mindenki ugrálva beállt Drew mellé, én meg vonakodva elsétáltam leghátulra.

– Hm... Em gyere csak ide előre – szólt hátra Drew. Dühösen felpillantottam rá, mire gonoszkásan rám vigyorgott. Direkt csinálja. Felakar húzni.

– Nekem jó itt – forgattam a szemem. Biztos, hogy nem megyek előre.

– De nekem nem mert így nem látlak – biggyesztette le ajkait, mire a többiek felsóhajtottak. Megforgattam a szemem. Annyira látszik, hogy direkt csinálja! Csak cukkolni akar. Elmehet a fenébe.

– Még ma – sietettet. Durcásan elindultam előre, de így is csak a második sorba álltam be. Drew elnevette magát, majd beindította a zenét. Szerintem rám hagyta a dolgot. Szerencsére.

Vagy fél órán keresztül gyakoroltunk egy lépést, mivel azt akarta, hogy tökéletesen menjen nekünk. Nem tagadom jó mozgása van az biztos.

– Emily ne told ki a csípőd – zökkentett ki gondolatmenetemből Drew. Kicsit elbambultam. Upsz. Zavartan beleharaptam alsó ajkamba, majd újra beálltam a pozícióba.

– Most sem jó – csóválta meg a fejét. – Csináld újra.

Egyre idegesebb lettem. Mindenki engem bámult, amit kifejezetten utálok, mert ilyenkor konkréten semmi sem sikerül.

Nagy szenvedések után odasétált hozzám, és az egyik kezével a derekamat, a másikkal a hasamat fogta meg. Éreztem ahogy elönti a testemet a forróság.

– Húzd be a csípőd – utasított, közben segített is. – Na így jó.

Aprót bólintottam, mire elmosolyodott. Tipikus perverz mosoly volt, amitől a frász kerülgetett. Kész megkönnyebbülés volt mikor vissza sétált a helyére.

– Kezdjük újra! – kiáltotta, majd újra indította a zenét.

***

Óra végére teljesen lefáradtam. Izzadtam mint a ló, alig álltam már a lábamon. Éreztem, hogy szinte állva is el tudnék most aludni. Drew megköszönte az együttműködésünket, majd elengedett minket. Gyorsan rohantam öltözni, mivel anyu már várt otthon. Mikor kész lettem, elköszöntem a lányoktól, majd kiindultam. A kapuban még váltottam pár szót a portással (igen jóban vagyok vele, anyu barátnője) majd kisétáltam az épületből. Pár métert sem tettem meg, mikor nagyot dörgött, és eleredt az eső.

– Ez most komoly? – morogtam mérgesen magam elé. Ez a nap rémes. Alig várom már, hogy túl essek rajta.

– Emily! – kiáltott mögülem valaki. Megpördültem a tengelyem körül, és megpillantottam Drewt. Ahj mit akar már megint?

Ahogy látta, hogy megálltam, magára kapta a bőrdzsekijét, és elkezdett rohanni felém.

– Elvigyelek? Szakad az eső – kiáltotta.

– Nem mondod? Szerintem én is észre vettem.

– Ki tudja – vigyorgott, mikor végre elém ért. – Na eldobjalak?

– Nagyon kedves vagy, de azt hiszem hazatalálok. Meg nem hiszem, hogy örülnél, ha még egy övet el kéne vágjak.

Elmosolyodott.

– Azóta még nem cseréltem ki – vigyorgott.

– Hogy- hogy hirtelen ilyen kedves vagy velem? – ráncoltam a homlokom.

– Önmagam adom – vont vállat. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne röhögjek bele az arcába.

– Na persze – kuncogtam.

Drew szórakozott arcát felváltotta a durcás pofa. Nem tudom, hogy ezen mit sértődik be.

– Tudom, hogy te is vonzónak találsz – lépett hozzám közelebb.

– Ezt meg hol álmodtad? – nevettem gúnyosan.

– Nem álmodtam. Láttam – felelte, majd elindult az úton.

Dermedtem álltam, egy kis ideig, majd utána rohantam.

– Ugyan mikor?

– A táncon. Mikor hozzád értem elpirultál – mosolygott perverzen.

Éreztem, hogy megint elönt a pír, ezért elfordítottam a fejem. Milyen ciki, tényleg akkor elvörösödtem. Reménykedtem, hogy nem látta. Francba. Nem is értem, hogy miért. Nem érzek iránta semmit. Talán mert olyan váratlanul ért. Nem tudom.

– Nem vonzódom hozzád – nyögtem ki végül. – És ne tapizz le többet.

– Ez nem tapizás volt.

– De!

– Nem!

– De!

– Hisztis!

– Paraszt!

– Ó tényleg?! – állt meg mérgesen.

– Ó tényleg! – utánoztam én is.

Nem válaszolt. Egy ideig még farkasszemet néztünk, majd beletúrt a hajába, és szó nélkül tovább sétált. Nem értettem ezt a reakcióját, de annyira nem is érdekelt. Hirtelen eszembe jutott, hogy nekem rohannom kell haza, mert vendégek lesznek. Gyorsan elindultam a buszmegálló irányába. Nem számítottam erre az esőre, ezért nem is volt nálam esernyő. Nagyszerű ázott szarként állítok majd be. Biztos szimpatikus leszek így nekik. Végén még csövesnek néznek. Nagy merengésemet megzavarta a telefonom, amely jelzett, hogy jött egy SMS-em. Kíváncsian elővettem a táskámból, és megnyitottam az üzenetet...